"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

Gundel Károly

2011. július 14., csütörtök

CSIRKETORTA











Hőség ide, hőség oda, ma muszáj voltam rendes ételt főzni. Már régebben kinéztem ezt a csirkés ételt, ehhez Maria adta az alap ötletet. Az ízvilága változott, de a formája maradt a régi. Reggel, még az úgymond hűvösebb időben összeállítottam a tepsiben, és délután, csak ki kellett sütni. Nagyon finom, töltelékes sült husi lett belőle. Tejszínes burgonyapürével tálaltam.



Hozzávalók: 1/2 kg csirkemell, 3 darab zsemle, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 pohár zöldborsó, 1 pohár főtt kukorica, 4 fej csiperke gomba, 3 főtt tojás, 3 nyers tojás, só, bors, piros paprika, csirke fűszerkeverék, 1 evőkanál vaj, 1 csokor petrezselyem.



A csirke melleket vékony szeletekre vágjuk, sóval és csirke fűszersóval bedörzsöljük, majd félre tesszük. Ezután elkészítjük a tölteléket. A zsemléket vízben megáztatjuk, majd jól kinyomkodjuk és egy tálba tesszük. A hagymát apró kockára vágjuk, a fokhagymát áttörjük, a főtt tojásokat felkockázzuk, a gombát úgy szintén, a petrezselymet felaprítjuk és az egészet a zsemlékhez adjuk. Bele ütjük a tojásokat, hozzáadjuk a borsót és a kukoricát is. Ízesítjük sóval, borssal és egy kevés piros paprikával. Alaposan kikeverjük a masszát. Egy kerek jénai tálat kivajazunk, bele töltjük a fele mennyiségű masszát, kirakjuk a tetejét a fűszeres csirke szeletekkel, majd rákenjük a maradék tölteléket. 175 C-on, 45-50 percig sütjük, míg megpirul a teteje. Burgonyapürével és kovászos uborkával tálaljuk.


Így rétegeztem...






Megsülve...






Jó étvágyat!!!





12 megjegyzés:

  1. Ez eszméletlen jó! Ki kell próbálnom :)
    A fotóid mindig olyan szépek. Egyszerűen harapnivaló már így képernyőn keresztül is :))))

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos ebéd!!! Mehetek? Érzem a számban az ízeket!!! Komolyan!! A burganyapüré halmocskák..., jaj de szeretem. Már le is mentettem és ki is nyomtattam magamnak! Ilyen gyönyörűséget, ami ráadásul könnyen elkészíthető, vétek kihagyni! Pirospöttyös terítő? Ugye milyen fotogén? ;D

    VálaszTörlés
  3. Hajaj, ez csudafinom lehet. Gyorsan el is mentem a receptet, még jól jöhet valamikor :D Na megyek és megnézem hogy elkészülte a vacsi mert ezeket a képeket nézegetve nagyon éhes lettem :)

    VálaszTörlés
  4. Petra!

    Köszönöm! Tényleg finom, és hamar összedobható étel...

    Barbi!

    Gyere, van még egy adag belőle! :o))) A piros pöttyös az tányér alátét, direkt a fotózás miatt vettem...Tényleg jól mutat a képen. Ezt is nálad láttam! Van még valamid? :o)))

    Iza!

    Én is így voltam vele, eltettem és most került rá sor. Jó étvágyat neked is!!!

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon guszta!!!
    Feltétlenül ki kell próbáljam :)

    VálaszTörlés
  6. Örülök kedves Krisz, hogy tetszett a recept. Csodaszép képeket készítettél erről a csodás ételről, nagyon ügyes vagy! Csak zárójelben jegyezném meg, hogy ez nálam fordított töltött csirke néven fut: (http://hzias2.blogspot.com/2011/06/forditott-toltott-csirke.html)
    Mert van egy csirketortám is (http://hzias2.blogspot.com/2011/05/csirketorta.html), de az egészen más :) Ugye nem haragszol, hogy ezt hozzáfűztem? :)

    VálaszTörlés
  7. Okki!

    Tényleg próbáld ki, mert nagyon finom! A töltelékkel lehet játszani, hogy ki, mit szeret...

    Maria!

    Igen, nekem is van egy másik csirketorta receptem, az sajttal és baconnal készül. Az is nagyon finom! Dehogy haragszom, inkább még egyszer köszönöm a receptet!!!

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Ezt az elején letakarva sütöd, vagy rögtön pirulhat is?
    Zsófi

    VálaszTörlés
  9. ,Kriszti! Fagyasztott,borsóból és kukoricából csinálom előtte főzzem meg ? Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen előtte főzd meg egy kicsit, de csak pár percig. :o)

      Törlés
  10. Köszönöm! Megcsináltam, nagyon finom és ízlett mindenkinek. Nincs vele sok munka hamar kész volt. Köszönöm a recit mentettem. Nagyon szuper az oldalad szeretek itt nézelődni.

    VálaszTörlés