"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

Gundel Károly

2012. január 5., csütörtök

PÚPOS KRUMPLI











Régen, télen...Valahogy így kezdeném az írásom. Tényleg anno, amikor még kislány voltam, egy-egy didergős téli estén anyukám elővette a krumplis kosarat és kiválogatta a szép egyforma, apróbb krumplikat. Akkor már tudtam, hogy finom vacsoránk lesz. Feltett a teáskannába vizet forrni, majd megpucolta a krumplikat. Én is segítettem neki, feltűrt pulcsi ujjal, sámlin mosdattam meg a szép sárga pucolt burgonyákat. Utána megtörölgettük őket, majd anyu lapjában félbe vágva, a sütő rácsára ültette a burgonyákat, szép katonás rendben. Gyorsan betolta  a rácsot a sütőbe és nem egész háromnegyed óra alatt, a burgonyák felfújódva és aranyló barnára sülve, ott puffadoztak a forró rácson. Hamar lekapkodtuk őket, tálcára rakosgattuk, majd tea vajat és sót mellékelve leültünk az asztalhoz. Addigra a citromos tea is elkészült, és nem volt más hátra, mint hogy elköltsük, az igen szerény, de annál finomabb téli vacsoránkat. Krumpli, rá egy kis vajdarabka, egy csipet só és máris harapható...Közben persze kortyoltuk hozzá a finom citromos teát. Nos, hogy tetszik? Szerintem mennyei. Érdemes kipróbálni... De jó, ma nosztalgiáztam egy kicsit...Recept nincs hozzá, csak ahogy leírtam. Esetleg csak annyit írnék, hogy a sütő hőmérséklete simán 200, légkeverésesben pedig 175 C-ra kell állítani. Egyébként egy szaftos hús mellé remek köret is lehet ez a burgonya...


 
ILLÉSKRISZ KONYHÁJA


20 megjegyzés:

  1. Akár hiszed, akár nem tudod mi sül most a sütőben nálam ? Ilyen krumpli amit vacsorára készítek! Sült szalonnával felkarikázott hagymával nagyon finom tud lenni. Szeretem viszont ahogy írtad úgy is vajjal picit megsózva és természetesen tea hozzá! Nagyon guszta a krumplid!

    VálaszTörlés
  2. Mi héjában szoktuk megsütni a krumplit, vaj, só és kőrözött társaságában elfalatozni. Mindig is az egyik legfinomabb téli vacsorának tartottam! Ki fogom próbálni így pucolva is. Nagyon guszta, a képek felidézték kislánykoromat, amikor még a sparheltben sütöttük nagymamáéknál:) Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Hűűűű, de jó ötlet, én is héjastól ettem, de mindjárt pucolok néhány krumplit, köszönöm az ötletet! A fotók fantasztikusak!

    VálaszTörlés
  4. Legnagyobbikomnak a héjában főtt krumpli ugyancsak vajjal és sóval az egyik kedvence. Így sütve is nagyon finom lehet. Ki fogom próbálni!!

    VálaszTörlés
  5. Az én mesém is így kezdüdik:) De mi is héjában sütöttük a krumplit, fehér szalonnával és sült fokhagymával ettük. De finom volt. Bennem az maradt meg, mikor hideg teleken vasárnap reggel a templomból hazaértem, ez volt a reggelink. Milyen szép emlékek:)

    VálaszTörlés
  6. Anyukám is szokta így készíteni reggelire, ahogy Te is. De úgy is szokta, ahogy előttem többen is leírták, hogy héjában sütve, vajjal és pirított szalonnakockákkal... Hmmm... nagyon fincsi! Örülök, hogy megosztottad, tényleg olyan jó nosztalgiázni, ugyanis amióta pár éve beköltöztünk a házunkba, azóta nem ettem ezt a finomságot (eddig mindig csak Anyukáméknál ettem). :)

    VálaszTörlés
  7. Kedves,régi ízek és emlékek! :)
    Szép és fincsi volt a szilveszteri vacsitok..Örülök :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik, a fotók is, a recept is! :)

    VálaszTörlés
  9. az itóka hibádzik. mi savanyú káposztalevet ittunk. volt is valamikor novemberben, zsummogott is a zember, hogy a kápiszta szárazon marad a hordóban.
    ismét csodás képeket hoztál.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tetszik! Szívesen fogyasztanám a nap bármely szakában, kivéve este. ;D Azt hiszem teszek majd egy próbát! :)) Micsoda fotó kompozíció!

    VálaszTörlés
  11. Kedves Lányok!

    Olyan jó volt olvasni, hogy sokan szeretitek ezt az egyszerű krumplis finomságot, és hogy sokaknak jó emlékeket idéztem fel...Egyébként ha héjában sütöm a krumplit, akkor általában megtöltöm valamivel...

    VálaszTörlés
  12. Ahogy elolvastam, mentem a konyhába készíteni! Csuda finom lett! :-)

    VálaszTörlés
  13. Imádjuk! Évánál, Te is... Mi ez, ha nem jel? ;DDDD
    Nagyon klasszak a fotók!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon guszta!!! Az előbb Évánál találtam szembe magamat a sült krumplival, most meg itt nálad kacsintgat rám, hát tuti holnap nálunk is készül egy adag. Mi gyerekkoromba frissen melegített töpörtyűvel ettük, vagy éppen kacsazsírral, jól megsózva, na és az elmaradhatatlan citromos teával.:)

    VálaszTörlés
  15. Katuci!

    Látta, megnéztem, szuper lett!! :o))

    Petra!

    Láttam, Éváé is fincsi lehet! Köszi! :o)

    Gizi!

    Most már egyértelmű, hogy sokunknak vannak ilyen régi emlékei, egy-egy ételről...Köszi!

    VálaszTörlés
  16. krisztikem! erre meg en is emlekszem, az 50-s evek elejen, mert mi napkoziztunk es este nem volt csak ritkan meleg , de thea mindig citrommal es cukorral es a krumplit nem hamoztuk csak hejaval es neha nagyritkan meg tejfol a tejes nenitol/akkor meg nem voltak igazi abc.k. szoval ez isteni otlet a vegan etrendhez is /oma/ judit

    VálaszTörlés
  17. Édesanyám ügyes kezére gondolok, ki a legnagyobb szegénységben is kitalált valami finomat!

    VálaszTörlés
  18. Annyira szeretem, ahogy a legegyszerűbb ételeket is ilyen fantasztikusan fotózod. Jó szemed és ízlésed van nagyon! Nálad, nagyon szívesen ennék, bármit is tegyél elém. :)
    Üdv: Katika

    VálaszTörlés
  19. Judit!

    Ugye milyen jó néha visszaemlékezni?! Örülök, hogy Te is visszarepültél gondolatban egy kicsit a múltba...Köszi!

    Márta!

    Én is pont így érzek...Köszi!

    Katika!

    Köszönöm, nagyon kedveset írtál! Mikor jössz? :o)))

    VálaszTörlés
  20. Kedves Illéskrisz! Most néztem fel először a honlapodra, jó pár receptedet meg is tekintettem (nagyon tetszenek a leírásaid:))
    Nekem is a gyerekkoromat idézted fel ezzel a krumpliva :). Mi ugyanezt a krumplit sütöttük (Erdélyben), mi hagymával, túróval, vajjal meg savanyú káposztalével ettük. A barátokkal most is jövünk össze ilyen "képosztalé partyra":)...mennyei. Én ma is főleg azért rakok el képosztát, h legyen káposztalevem, lvesnek meg így iszogatni tömény C vitaminként.

    VálaszTörlés