Reggelire sütöttem ezeket a szívecskéket. Szeretem ezt az olajos tésztát, mert semleges az íze, úgy hogy lehet édesen is, és sósan is ízesíteni, és kisülve is bármivel ehető. Most csak simán készítettem el, de ha szeretnénk valamilyen ízzel készíteni, akkor a visszatekert szárak közepére lehet tenni sajtot, apróra vágott bacon szalonnát, süthető lekvárt, mákos vagy diós tölteléket...
Hozzávalók: 1/2 kg sima liszt, 1.5 dl tej, 1 dl langyos víz, 1/2 kocka friss élesztő, 1 evőkanál cukor, 2 mokkáskanál só, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál tejföl vagy tejszín. A lekenéshez: 1 tojás sárgája, 1 evőkanál tej.
Az élesztőt kevés cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a maradék langyos tejet, a vizet, a cukrot, a sót, az olajat, a tejfölt vagy tejszínt és a végén a felfutott élesztőt. Alaposan, hólyagosra kidolgozzuk a tésztát. Ezután letakarjuk és meleg helyen kétszeresére kelesztjük. Mikor megkelt a tészta, akkor liszttel meghintett lapra borítjuk, lazán átgyúrjuk, majd elosztjuk 10-12 darabra. Gombócokat formálunk a tészta darabokból, majd egyenként oválisra nyújtjuk őket. Ezután felcsavarjuk a tésztát, a két végét kicsit hegyesre sodorjuk a kezünkkel. Éles késsel, az egyik végén, kb. 2-3 cm-t kihagyva végig vágjuk. Ezután a két tészta "szárat" egymással szemben, a csücsök felé felcsavarjuk. A kész szíveket, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, konyharuhával letakarjuk és még kb. 20 percet kelesztjük.
Ezután, kikeverjük a tojás sárgáját, 1 evőkanál tejjel, megkenjük vele a szíveket, majd előmelegített sütőben, kb. 175 C-on, pirosra sütjük. Mikor kisültek a szívecskék, langyosra hűtjük őket. Frissen, bármivel fogyaszthatjuk. Finom, briós jellegű péksütemény.
ILLÉSKRISZ KONYHÁJA


Erre tényleg nem tudok mást írni, mint hogy gyönyörűűű! :) Igaz, hogy lassan 11 óra, de még nem volt időm reggelizni és ebből most megennék párat egy csésze kakaóval... :P
VálaszTörlésde nagyon klasszak.
VálaszTörlésGabriella, a kakaót ne említsd. szökőévben 1x iszom, de most úúúúúgy megkívántam. mellé 1 kis szívecske...
Ha sósak is,de nagyon édesek:)
VálaszTörlésAzta, de gyönyörűségek, milyen csodás egy ilyen reggelivel kezdeni a napot!:)
VálaszTörlésA napsütéssel együtt kérnék szépen belőle :) Elmentettem! Mostanában úgyis gyakran vannak nálunk vendégek, mennyire kedves egy ilyen szíves reggeli:)
VálaszTörlésNagyon ötletes és szép!
VálaszTörlésCsodaszépek!! Megint megajándékoztál egy remek recepttel, még a végén teljesen rászokom az ilyenfajta finomságokra.:)
VálaszTörlésMesések:) Még valentin napi reggelire is nagyon jó, meglepni a párunkat egy forró kávé kíséretében:)
VálaszTörlésGabriella!
VálaszTörlésKöszönöm! Én is csak a munkahelyemen ettem belőle, de nagyon ízlett magamnak! :o)))
4Gyerek!
Köszönöm! Sajnos kakaóm nekem sem volt hozzá...
Aleda!
Se nem sós, se nem édes, de ha választanék, inkább az utóbbi egy kicsit...Köszi!
Erika!
Köszönöm! Hétvégén szerintem újra megsütöm, annyira bejött! :o)))
Száva!
Örülök, hogy tetszik, vidd a receptjét bátran, nem fogsz csalódni!
Flóra!
Köszönöm! :o)))
Gizi!
De örülök! Akkor vedd úgy, hogy Neked hozta, tőlem az én Mikulásom! :o)))
Trollanyu!
Bizony, milyen igazad van! Valentin napra is kiváló lesz!
Hát ezek a csigák is megérnek egy misét, nemcsak a gyömölcsös kekszek :)!
VálaszTörlésEzt a formázást feltétlenül ki kell próbálnom! Rendkívül guszták.
VálaszTörlésTetszenek a piros masnis ajándékok itt fenn! :)
Hát mit mondhatnék?:) Csodásak. Receptet vittem.
VálaszTörlésNem találok szavakat! Ezek egyszerűen gyönyörűek!
VálaszTörlésRemélem senki nem gondol hülyének, de én két keblet véltem kisejleni a művedből, ahogy hirtelen ránéztem. Milyen jó kis ötlet, hogy ez miért nem nekem jutott eszembe! :)))))
VálaszTörlésDe jó ötlet Kriszti!:-) Szépek és nagyon finomak lehetnek!:-)
VálaszTörlésPiszke!
VálaszTörlésAzok a kekszek nagyon megfogta, úgy hogy ki is fogom próbálni! És köszi!
Petra!
Köszönöm! Gondoltam, hogy ha a lakást már feldíszítettem Karácsonyra, akkor a blogomat, miért ne?!
Kati!
Köszönöm és nagyon szívesen! Örülök, ha tetszik! :o)))
Csiperke!
Köszönöm, kedves vagy!!
Barbi!
Benned van valami rejtett művészi hajlam! Vagy csak a képzelőerőd rendkívüli?! Nem fogod elhinni, azóta én is látom! :o))) Minden esetre mit nem adnék a gömbölyded formákért...Egyébként semmi akadálya, csak pénz és egy jó plasztikai sebész...:o)))
Nelli!
Köszönöm! :o)))
Juhuhújjj!!! Gyönyörűűű! Ötlet elraktározva... ;)
VálaszTörlésSzépségesek!! Fantasztikus az ötlet!! Nálad mindig ilyen csúcs szupereket találok!!
VálaszTörlésÉs a fejléced is gyönyörűséges!!
Tündi!
VálaszTörlésKöszönöm Neked is!
Maria!
Neked is szintén köszönöm! A fejlécet pedig tegnap szerkesztettem az Ünnepi hangulatra...
Csodaszépek! :)
VálaszTörlésSzerelem első látásra!
VálaszTörlésEgy percet sem akartam tőlük távol lenni, ezért ma megsütöttem őket.
Természetesen tej- és tojásmentesen.
Köszönöm a formabontó ötletet!!! :)
Nagyszerű ötlet ez a szív,köszönöm. Gyorsan el is készítettem, igaz az alakja hagyott némi kívánni valót, de majd gyakorolom. Nagyon finom sósan is és utólag rákent baracklekvárral is.(Mindkét félét megcsináltam..:)
VálaszTörlésÉs most fogom a gyomrom, mert melegen néhányat bekaptam belőle.:)